2017. július 08. szombat


Keresés

Nyilatkozat

A Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. hivatalos közleményeit csak és kizárólag a www.knykk.hu oldalon teszi közzé az interneten. Társaságunk a közösségi oldalakon nem regisztrált, nem hozott létre profilt a cég nevével. Így az ezeken az oldalakon megjelenő információk, üzenetek, válaszok, vélemények nem a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. hivatalos közleményei.

Elektronikus Értékesítési Rendszer

A+ R A-

A KNYKK Zrt. a nemzetközi díjazottak között

SAP - három betű, amely leegyszerűsítve egyrészt eredményesebb működést, másrészt pedig két hazai, közlekedésben érintett társaság nemzetközi sikerét fémjelzi idén júniustól. A világ vezető integrált vállalatirányítási rendszere az adott gazdasági társaság teljes vállalati folyamatát lefedő programcsomag. Az SAP Quality Awards versenyén az idén három kategóriából kettőben magyar társaság érdemelt ki arany minősítést. A megvalósult SAP rendszerbevezetéseik alapján a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK Zrt.) és a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KNYKK Zrt.) pályázata tizennégy ország jelentkezői közül végzett a dobogó legfelső fokán - ezzel pedig az európai, közel-keleti és afrikai győzteseinek rendezett versenyen is megmérettetnek majd.

A nyolcadik alkalommal megrendezett Quality Awards díjátadón, a csehországi Prágában azok a vállalatok részesültek elismerésben, amelyek az SAP megoldások bevezetése során tudatosan alkalmaztak új minőségellenőrzési és kockázatkezelési megközelítéseket. A győztes pályázatokat egy külsős és SAP szakértőkből álló zsűri választotta ki adott kritériumrendszer alapján, amely a többi közöt figyelembe veszi a rendszerbevezetésre fordított időt és költségeket, valamint a projektből származó üzleti előnyöket is.
A Fast Delivery (leggyorsabb bevezetés) kategória győztese, a tatabányai székhelyű, állami tulajdonú KNYKK Zrt. évente 90.5 millió utast szállít, miközben járművei 43 millió kilométert tesznek meg. A szervezet egységes, integrált vállalatirányítási rendszert vezetett be. Mint azt Friebert Róbert, a társaság gazdasági igazgatója – aki az SAP bevezetést irányította - elmondta, a napi munka során a korábbi papíralapú adatfeldolgozást felváltotta az informatikai alapon végzett dokumentáció. Így például a szállítói számlák többszintű jóváhagyása, a megrendelések kezelése és összekapcsolása a beérkező bizonylatokkal egyszerűsíti, jól követhetővé és ellenőrizhetővé teszi a folyamatot. Az autóbuszok javításához felhasználható alkatrészek egy rendszerben történő kezelése az egyes műszaki telephelyek közötti átjárhatóságot biztosítja, minimálisra csökkentve ezzel a raktározás időtartamát. A menedzsment pedig napi aktualitással látja a gyors döntések alapjául szolgáló adatokat - amely azonnali beavatkozást tesznek lehetővé. Ez utóbbi adottság a folyamatosan változó gazdasági környezetben a versenyképesség megőrzését szolgálja az állami vállalat számára.

Németh Tamás, a Fejér és Komárom-Esztergom megye közösségi közlekedését végző KNYKK Zrt. vezérigazgatója a siker kulcsának a jól megtervezett bevezetési folyamatot és a rugalmas, az innovációs megoldásokra nyitott dolgozói hátteret nevezte meg. “Ezúton is köszönet a kollégáknak, hiszen a rendszer néhány hónap alatt történő bevezetése közös eredménye annak a csaknem száz munkatársunknak, aki napi szinten foglalkozott a bevezetéssel, miközben még a korábbi szoftvereken végezte az adatfeldolgozást.”

A közlekedési társaságnál a napi működési folyamatok optimalizálására a Fornax SI Kft. és a T-Systems Kft. segítségével a személyzeti és a bérszámfejtési területek is hatékonyabbá váltak. SAP ERP rendszer bevezetése a széleskörű alkalmazási lehetőségekkel, a HCM megoldással együtt mindössze négy és fél hónapig tartott.

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a díjakkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „Az SAP Quality Awards 2016 elismeréssel kitüntetett hazai projektek nem csak Magyarország, hanem az egész kelet-közép-európai térség legkiválóbb bizonyítékai arra, hogy a digitalizáció hogyan segíti a vállalatokat mindennapi működésük egyszerűsítésében és hatékonyságuk növelésében.”