Egy izgalmas, elgondolkodtató kiadványt a Nemzeti Emlékezés Bizottsága (NEB) adta ki Renisters 1944–45 (Ellenóllók 1944–45). Ez a különösen szép, gazdagon illusztrált kötet röviden bemutatja a 104 ellenállás tagjának élettörténeteit, amelyeket a szakértői történészek áttekinthető elbeszélése kíséri. Ahogy a szerkesztők – Kitha, Réka Kiss és Nóra Szekér – a bevezetésükben megcélozták, nem arra törekedtek, hogy teljességgel váljanak ki a bemutatott egyének kiválasztásakor, hanem arra törekedtek, hogy bemutassák az ellenállás változatos formáit.
A kötetben szereplő emberek azok, akik valamilyen módon részt vettek a náci ellenállási mozgalomban, amely a második világháború alatt merült fel Magyarországon. A nemzetközi historiográfia kortárs tendenciáit követve a könyv nemcsak a fegyveres ellenállást, hanem az intellektuális ellenzéket is tartalmazza-a műsorokat és a szórólapokat, a németellenes és a nyíl-ellenes keresztet (Nyilas) Propaganda, szimbolikus cselekedetek, bürokratikus ellenállás a közigazgatáson belül, valamint a zsidók megmentésére irányuló erőfeszítések, ideértve az önmegtakarítást is.
A szerzők elsődleges célja egyértelműen az volt, hogy minél több olyan személyt mutassanak be, akik korábban kevés figyelmet fordítottak a 20. századi magyar történelem nyilvános diskurzusában, vagy akik teljes egészében a történelmi emlékezet kánonján kívül maradtak. A magyar nem kommunista rezisztencia csoportok története tiltott, és még később is pusztán tolerálható volt az 1989-es rendszerváltás előtt-és a diktatúra bukása után évekig az elhanyagolt témák között maradt.
Természetesen, tekintettel egy ilyen projekt jellegére, nem minden ellenállás társulhat az azonosítható arcokhoz. Az egyik közismert példa a „Kis Varsó” története 1944. október 15–17-én, amikor a budapesti Teleki téren lévő magyar zsidó munkások tüzet nyitottak a németekre és a nyílkeresztre; Ellenállásukat csak a német tankok telepítésével lehet összetörni. Mivel azonban ezeknek az ellenállóknak a neve ismeretlen, történeteiket nem lehetett belefoglalni a személyes történetek körül épített kötetbe.
„Ez a teljes kusza, nehezen ráta, összetett és sokrétű történet alkotja a magyar ellenállás egészét”
A kötet nem állítja, hogy az oldalakon szereplő egyének foltos életeket vezettek, vagy liberális demokraták voltak. De talán a nemzeti memória elérte azt a pontot, ahol nyitottak vagyunk arra az elképzelésre, hogy azok, akik részt vettek az ellenállásban, nem mindig voltak olyan emberek, akik a helyes döntéseket hozták, vagy szükségszerűen sikeresek, vagy politikailag színtelen, szagtalan figurák. Ennek ellenére az élettörténetek kutatása, feltárása és bemutatása továbbra is legitim és szükséges. Természetesen az ellenállás magában foglalja azokat a messze baloldali figurákat is, akiket a kommunista memória politikája felfújt vagy aránytalan fényben ábrázolt. Ez a teljes kusza, nehezen ráta, összetett és sokrétű történet alkotja a magyar ellenállást.
A kötet magja, a bevezetést követően, ezekből az élettörténetekből áll. Itt találunk olyan ismerős neveket, mint például az Endre Bajcsy-Zsilinzky, Pál Demén, János Kiss, Áron Márton, valamint Károly Lázár és Hanna Szenes. De a könyv olyan kevésbé ismert figurákat is világít, mint István Vasdéney, Kálmán Zsabka és Antal Sigray, valamint mások, akiknek a neve már régóta elhalványult. Valóban izgalmas az OSS által toborzott Priest, aki fedezet alatt elindult a Buda -kastélyba, hogy üzenetet küldjön a szövetségesektől Miklós Horthynek; Kálmán Rátzról, a volt nyíl-keresztpolitikusról, aki németellenes aktivista lett; Vagy az István ‘Potya’ Tóth -ról, a legendás labdarúgóról és a Ferencvárosi Torna Club edzőjéről, aki részt vett az ellenállásban, letartóztatták érte, és a Belső Minisztérium Buda kastélyának épületének udvarán kivégezték.
A könyv Renisters 1944–45 összességében jelentős eredményt, és annak minőségét kétségtelenül javítja az a tény, hogy a szerkesztők számos kiemelkedő, nagyra becsült történész hozzájárulását biztosították – például Balázs Ablonczy, Pál Pritz és Szakky Sndor -, hogy néhány életrajzot írjanak. Természetesen még sok más nevet lehetett volna bevonni, és elkerülhetetlenül viták lesznek arról, hogy miért szerepelnek bizonyos egyének. Az olvasó azonban azzal a megnyugtató érzéssel fejezi be a könyvet, hogy végre van egy komoly, gondosan kidolgozott kiadvány, amely nem kizárólag a kommunista partizánok hősiességéről szól, hanem a magyar férfiak és nők bátor állványairól is, akik más eszmékben hittek.
A Post nem énekelt hősök: Az új könyv megvilágítja a magyarországi elfelejtett második világháború elleni küzdelmeit.
