Az alábbiakban Navracsics Tibor regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter és az Európa Stratégiai Kutatóintézet kutatója által írt cikk adaptációja, amely eredetileg a Öt perc Európa blogja Ludovika.hu.
Manapság Grönland divatos téma. Azóta megválasztott amerikai elnök, most Donald Trump elnök sajtótájékoztatón jelentette be, hogy bármi áron tulajdonjogot szerez a szigeten, a földrajzilag inkább amerikai, de történelmileg európaibb terület napilapon szerepelt a hírekben. Arra viszont kevesen emlékeznek, hogy Grönland negyven éve ugyanúgy médiasztár lett néhány hétre, amikor egy népszavazás keretében úgy döntöttek, hogy a történelemben elsőként hagyják el az akkor még Európai Közösségként ismert integrációs intézményt.
Az évszázadok óta folyamatos dán hódítás alatt álló Grönland státusza először 1953-ban változott meg, amikor dán gyarmatból megyévé alakult, és a rendes dán közigazgatás részévé vált. Dánia 1961-ben kérte hivatalosan tagságát az Európai Gazdasági Közösségben, ahogyan akkor nevezték. Grönland Dánia szerves részeként vett részt a tárgyalásokon, a dán tárgyalódelegáció pedig végig képviselte Grönland különleges érdekeit. A sziget földrajzi elhelyezkedéséből adódóan az egyik legérzékenyebb kérdés a közös halászati politika és a hozzá kapcsolódó iparpolitika volt, így nem csoda, hogy Dánia nagy sikernek ítélte a grönlandi halászati és halfeldolgozó iparnak adott átmeneti engedményeket.
Az inuitokat azonban még az egyébként sikeres tárgyalások sem tudták az európai integráció feltétlen támogatóivá tenni. 1972 októberében, miután a tárgyalások hivatalosan lezárultak, a dánok a csatlakozást fontolgató többi állammal együtt népszavazást tartottak országuk Európai Közösségi tagságáról. Míg a dán lakosság csaknem kétharmada – egészen pontosan 63,5 százaléka – a csatlakozás mellett foglalt állást, Grönland polgárainak 70,8 százaléka elutasította az Európai Közösséghez való tartozás gondolatát.
A grönlandi eredménytől függetlenül a sziget Dániával együtt az Európai Közösség tagja lett, de az inuitok a kezdetektől fogva vonakodtak az európai integrációban való részvételtől. Aztán 1979 fordulópont volt a dán–grönlandi kapcsolatokban. Az 1973-ban – nagyrészt az előző évi közösségi tagságot elutasító népszavazás eredményeként – megindult autonóm mozgalom olyan politikai pártokat szült, amelyek a függetlenség mellett már az Európai Közösségből való kilépést is szorgalmazták.
„Az inuitok a kezdetektől fogva vonakodtak az európai integrációban való részvételtől”
Erőfeszítéseik sikere egy autonómiatörvény elfogadása volt 1979 januárjában, amely lehetővé tette a grönlandi törvényhozás és kormány megalakulását. A dánokkal kötött sikeres megállapodás csak előrelépésre ösztönözte a grönlandi politikai erőket, immár az Európai Közösséget illetően is. 1982. február 23-án konzultatív – azaz nem kötelező – népszavazást írtak ki, hogy tanácsot adjon a döntéshozó testületeknek arról, hogy Grönland az autonómia elérése után maradjon-e az Európai Közösség tagja Dániával együtt.
A népszavazás eredménye kedvezőbb volt az európai integráció hívei számára, mint tíz évvel korábban, de így is elmaradt a remélt győzelmüktől. Míg 1972-ben a választók 70,8 százaléka elutasította a közösséghez való csatlakozást, addig 1982-ben ez az arány már csak 52 százalék volt, de ez még így is elegendő volt az abszolút többséghez. Mivel a dán kormány már korábban bejelentette, hogy magára nézve kötelezőnek tartja a népszavazás eredményét, az eredmények közzététele után azonnal tájékoztatta a közösségi intézményeket a grönlandiak döntéséről, és követelte a Szerződés módosítását a határozat értelmében, nevezetesen, Grönlandot „ki kell venni” a Szerződés szövegéből.
A helyzetet nehezítette, hogy a Szerződés akkor még nem tartalmazott olyan rendelkezést, amely szerint egy tagállam vagy egy tagállam régiója kiléphetne az Európai Közösségből. Csak a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés rendezte ezt a kérdést először, megteremtve a Brexit jogi kereteit.
„A Szerződés akkoriban nem tartalmazott semmilyen rendelkezést arra vonatkozóan, hogy egy tagállam kiléphetne az Európai Közösségből”
A jogi megoldást végül a Tanács 1984. március 13-i, úgynevezett grönlandi szerződésének elfogadása jelentette, amely a gyakorlatban tartalmazott rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy a sziget hogyan léphet ki az Európai Szén- és Acélközösségből, az Európai Gazdasági Közösségből, valamint az Euratomból. A szerződést ezt követően 1984-ben a többi tagállam törvényhozása ratifikálta, ami megnyitotta az utat Grönland előtt, hogy 1985. február 1-jén kilépjen az Európai Közösségből, precedenst teremtve a több mint 20 évvel későbbi Brexitre az Egyesült Királyságban.
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
The post Grönland, az első, akinek elege lett az európai integrációból: az 1985-ös Greendlexit appeared first on Magyar Konzervatív.
