Az alábbiakban Anita Farkas által írt cikk adaptált változata, amelyet eredetileg közzétett Magyar Krónika–
Ez már egy klisé, amelyet a játszótéren nőttünk fel, és a gyerekeink idejük nagy részét a digitális dzsungelben töltik. Panaszkodhatunk érte, de értelmetlen. Sokkal inkább a kérdés, hogy megtalálhatjuk -e azokat az utakat, amelyek még mindig kényelmesek járni. Magyar Krónika Beszélt Dániel Tónh pszichológussal, a digitális oktatás szakértőjével, hogy megtalálja ezt az utat.
Dániel Tóth pszichológus, befolyásoló és több gyermek apja. 15 éve kutatja a digitális világ rejtélyeit. Folyamatosan látogatási intézményeket látogat, előadásokat tart, cikkeket ír, és 2015 óta videókat készít a témáról a YouTube -csatornáján Egy pszicholótus pasi (A pszichológus fickó). Összefoglalta a 15 éves kutatást és tapasztalatokat egy 2022-ben közzétett kétkötetes könyvben. Digitális oktatás – Útmutató az internet, a videojátékok és az intelligens eszközök labirintusához– Most minden iskola számára ingyenesen elérhető.
***
Az intelligens eszközök szeptemberi iskolákban történő használatát korlátozó kormányzati rendeletet tavaly augusztus elején tették közzé. Valójában ez a megoldás az új generáció sokkal beszélt eszközfüggőségének?
Nem könnyű kérdés. Kicsit olyan, mintha akkoriban a tilalmi korszak volt; Nem vagyok biztos benne, hogy a teljes korlátozásnak sikerült mindenkit megállítania az alkoholfogyasztásban. Nem kétséges azonban, hogy a jelenség egyre inkább rohamossá vált: azokban az iskolákban, ahol nem voltak korlátozások, a gyerekek egész nap a moduljaikon voltak, ami nyilvánvalóan nem volt jó nekik mentálisan és pszichológiai szempontból, nem is beszélve az akadémiai teljesítményükről. De egyszerűen az intelligens eszközöket átmenetileg nem oldották meg. A célnak az, hogy megtanítsák őket és megtanulják az internetet tudatosan használni.
Az iskolai környezetben, vagy akár az osztálytermi irányított feladatokon keresztül?
Például. De sajnos ez nem olyan egyszerű. Az oktatási rendszer legalább 20 évvel a technológia mögött van. Általában azok is, amelyek maguknak a tanárokat képezik – az egyetemi tanárok és a pszichológusok is. Ezért azt mondanám, hogy minden most az egyéni kreativitástól függ, nem pedig a fenti irányelvtől, mint például évtizedek óta. Szükségünk van egy szoftverfrissítésre az iskolákban és a szülők elméjében, különben még nagyobb generációs hiányosságokat nyitunk meg, mint most. Nem nehéz megérteni, miért: a mai felnőtteknek még mindig emlékei vannak a világról, a közösségi média, az internet és a mobiltelefonok nélkül, ezért más identitással és kommunikációval rendelkeznek, mint a digitális natív gyermekeik. Mellesleg, gyakran azok, akik csecsemőként adják át a telefont és a táblagépet – mintha egy cumi alkoholba mártott a szájukba, hogy továbbra is megtartsák őket -, tovább növelve a távoli távolságot. Ez megteremti azt az alapvető konfliktust, amely szerint a gyermekek hamarosan 100 % -os autonómiát mutatnak a digitális világban, megszokják, és akkor nem fogják megérteni, hogy az iskola hirtelen úgy akarja kezelni őket, mint az óvodák – természetesen ellenállnak minden korlátozásának kísérletének.
„Az oktatási rendszer legalább 20 évvel a technológia mögött van”
Mi lehet az első lépés annak érdekében, hogy a hallgatók, a tanárok és az intelligens eszközök békében működjenek együtt?
Csakúgy, mint a gyerekek és a szülők nem azonosak, a tanárok és az iskolák is nyilvánvalóan különböznek egymástól, néhányan konszenzusra törekszenek, mások kevésbé. Mindig arra buzdítom mindenkit – a gyermekeket, a szülőket és a tanárokat is -, hogy hozzanak létre saját digitális politikájukat, egyértelmű szabályokkal, majd következetesen kövessék őket.
Hogyan néz ki a digitális politika?
Mindenekelőtt pontosan meghatározza, mikor lehet használni a modulokat: előtt, utána vagy akár órák alatt, például a tantervhez kapcsolódó feladat elvégzéséhez, kereséséhez vagy alkalmazásának használatához. Tegyük fel, hogy ezt a pontot az új rendelet feleslegessé teszi, de még mindig rengeteg beszélni lehet. Például, mi történik az iskolán kívül, délután, este vagy éjjel a Viber és a Messenger osztálycsoportokban: Hogyan beszélhetnek a hallgatók egymással, milyen képeket oszthatnak meg, és hol van az a pont, ahol külső segítséget kell keresniük. Ez elősegítené a gondolkodás és viselkedés bizonyos kultúrájának kialakulását, valamint egy jól működő digitális immunrendszert, amely megóvhatja az internetes zaklatást. Azáltal, hogy ezt a témát folyamatosan napirenden tartja, a gyerekek megtanulják a felelősséget is: online kommunikálni oly módon, hogy másnap offline állapotban léphessenek.
Ez az a lényeg: valahogy rávenni őket egy számunkra láthatatlan világból?
Igen. Ez az oka annak, hogy a legfontosabb dolog nem az, ami ebben a digitális politikában, hanem az ilyen kérdések állandó diskurzusa. És hogy valóban bevonják a fiatalokat is, akik meglepő módon gyakran szigorúbb szabályokat írnának magukra, mint a felnőttekre, ami azt mutatja, hogy óriási szükségük van a keretekre. Más szavakkal, egyszerűen fogalmazva: nincs szükségünk olyan oktatási rendszerre, amelynek nyomása, jutalma és büntetése felülről származik, de a gyermekeknek maguknak el kell kezdeniük, és úgy kell érezniük, hogy nem jó, ha valakit szórakoztat, mert az asztalok gyorsan fordulhatnak, és hogy az Instagram leginkább kedvelő személy nem lehet a legértékesebb a valódi világban.
„(A fiatalabb emberek) meglepő módon gyakran szigorúbb szabályokat írnának magukra, mint a felnőttekre, ami azt mutatja, hogy óriási szükségük van a keretekre.
És van még egy dolog, amelyet határozottan együtt kell megtanulnunk: az adatvédelmi irányelveket. Hogy állunk ezen?
Nem jól. Száz gyermek közül legalább egy vagy kettő biztosan találkozik hackerekkel, bűnözőkkel, vagy ami még rosszabb, a pedofilok, amikor játékokat és közösségi médiát használnak. Sokkal gyakrabban, a kortárs zaklatások áldozatává válnak, vagy maguk is könnyedénké válnak. Még a nagyon kisgyermekek is zsenik a szülői ellenőrzési szoftverek kikapcsolásában, így megállítanák a Tiktok -t, de valódi kiberbiztonsági ismereteik, beleértve az amerikai felnőtteket is, még mindig elég szegények. Lehet, hogy legalább az informatikai órákban többet lehet mondani az ilyen témákról.
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
A digitális politika utáni posztpolitika – A hallgatók technológiai eszközökkel szembeni függőségének pszichológiai szakértője először jelent meg a magyar konzervatív oldalon.
