Az alábbi cikk Hulej Emese egyik, magyarul eredetileg ben megjelent írásából készült Magyar Krónika.
Szikes tavak, vonuló és fészkelő madarak sokasága. Ez volt a Hortobágy, és a 30 éve, főleg fiatal madárlesekből alakult Hortobágyi Környezetvédő Egyesület tagjai újra így szerették volna látni. Mivel céljaik összhangban voltak az EU legfontosabb természetvédelmi programjaival, sikeresen pályáztak, és jó úton haladnak azok megvalósítása felé. A víz marad, a szárnyas visszatér.
A kilencvenes évek elejének rettenetesen aszályos éveiben fiatal madármegfigyelők kutattak vizes élőhelyek után a Hortobágyon*. Nem találtak egyet sem. A táj kiszáradt, a helyzet riasztó volt. Mi történne a csodálatos madarakkal, a gyep változatos és gazdag élővilágával? Úgy gondolták, tenni kell valamit, és a Hortobágyra látogató svájci madármegfigyelők biztatásával és támogatásával létrehozták a Hortobágyi Környezetvédő Egyesületet, amely a nemzeti parkon kívül, de ugyanolyan értékes területeken működik.
A természetvédők szerte a világon nagyjából ugyanazt az utat követték. Eleinte a pandák, csimpánzok vagy vándormadarak védelme lehet a céljuk, de a fajok megőrzése mindig elkerülhetetlenül az élőhelyek megőrzésévé is válik. A józan ész azt diktálja, hogy nincs más módja annak, hogy megvédjünk senkit vagy semmit.
‘Így kezdtük. Az avocetáknak gépekkel felállítottunk és fészket készítettünk. Hamar beláttuk azonban, hogy még ha sikerült is megvédenünk egy párt, az nagyon kevés. Úgy gondoltuk, jó lenne, ha minél több pár fészkelhetne itt, ha újra a Hortobágyon lehetne élőhelyük” – magyarázza Ecsedi Zoltán projektmenedzser, a Hortobágyi Környezetvédő Egyesület egyik alapítója. Hozzáteszi: ‘Most ugyanoda jutottunk, mint minden természetvédő: már most nem elég az élőhely védelme; meg kell védenünk magukat a folyamatokat. A Hortobágy térségében ez szikesedést jelent. Rehabilitálni kell a területet, el kell távolítani a „beteg” részeket, ahogy a sebész is teszi, amikor operál, hogy megindulhasson a gyógyulási folyamat. A Hortobágyi Nemzeti Park minden lehetséges hivatalos, minősített védettséggel rendelkezik: nemzeti park, Natura 2000 terület, UNESCO bioszféra-rezervátum, nemzetközi jelentőségű vizes élőhely és világörökségi helyszín, de egyes fajok és élőhelytípusok még mindig pusztulnak. azt.’
Mindenki tudja, mi az a sózás, ha más nem, akkor a sós vízből. A sózáshoz szén-dioxidban és nátriumban gazdag környezet szükséges. Az itteni különleges, szikes talaj 20-30 ezer évvel ezelőtt alakult ki, miután a tektonikus változások hatására a Tisza folyásirányt váltott, átfolyva a Sajón és a Hernádon, amely így már nem öntötte el vizével és hordalékával az Alföld mélypontját. letét. A szikesedés akkor következik be, ha a párolgás meghaladja a csapadék mennyiségét. A sós talajvízből ezután a sók a felszínre áramlanak. A legnagyobb probléma jelenleg az, hogy a talajvíz szintje sokat süllyedt, a Tisza 160 évvel ezelőtti szabályozásának késleltetett hatása. Más szóval, ember alkotta. Ezt tetézi az 1950-es és 1960-as évek vízelvezetése és az éghajlatváltozás ember által okozott kárai. Most az ember feladata, hogy a természet és öngyógyító folyamatai segítségével megoldást találjon a problémára.
„Most az ember feladata, hogy a természet és öngyógyító folyamatai segítségével megoldást találjon a problémára”
Konkrétan a talajvízszint emelésére, a terület víztakarékosságára, legeltetésre, mert a szikes gyepeknél is fontos, hogy közvetlen napfény érje a talajt, és a trágyából felszabaduló szén-dioxid is nagy segítség. Tehát ez egy nehéz és összetett feladat.
Az egyesület sikeresen pályázott az Európai Unió LIFE programjára, és most a finanszírozást és forrásokat használja fel a projekt megvalósítására és a vízi utak helyreállítására. Emellett az is a feladat része, hogy e nagyszerű cél elérése érdekében a gazdálkodóktól a vízügyi hatóságokig minden érintettet egy lapra hozzunk.
„A Kárpát-medencei klímaváltozási előrejelzések egy dolgot biztosak: az extrém időjárási viszonyok gyakorisága növekedni fog, így váltakoznak a nagyon száraz és nagyon csapadékos időszakok” – magyarázza Ecsedi Zoltán. ‘Összességében azonban inkább az aszály felé tolódik el. Ennek hatásait már érezhetjük, ha az éves csapadékmennyiség eddig nem is csökkent, de eloszlása romlott. Rosszabb az embereknek és rosszabb a szikes gyepeknek. Eltűnt a téli csapadék, különösen a hó, és a szeptemberi és március-április esők is. A májusban és júniusban lehulló eső könnyen elpárolog, így nem használható. Akkor mit lehet tenni? Nincs alternatíva, vizet kell tárolnunk, amikor van. Erről szól ez a projekt. Tárolja és hozzon távolabbról. A cél a víz okos felhasználása, erről most mindenki meggyőződhet. Ha sikerül újraöntözni a tájat, előfordulhat, hogy a gazdáknak fajt kell váltaniuk, de megéri, mert ha tovább marad a víz a földön, akkor a legeltetési időszak is tovább tart, így kevesebbet költenek takarmányra.”, részletezi a projektvezető.
Ne felejtsük el, hogy minden a madarakkal kezdődött – azzal, amire szükségük van a túléléshez és a visszatéréshez. A szikes gyephez kötődő jellegzetes fajok egy része már eltűnt, de ami menthető, azt menteni kell.
‘Ez a projekt is madárközpontú. Kiválasztottunk tíz olyan madárfajt, amelyek védelme az EU-ban is prioritást élvez; többek között a feketenyakú vöcsök, a vörösnyakú vöcsök, a közönséges vöröslábú vöcsök és a feketefarkú köcsög. Vándorló és fészkelő fajokat egyaránt tartalmaznak. Nemrég kezdtük el a munkát és mi történt? A rendkívül száraz 2022-es év után 2023 különösen nedves volt a Hortobágyon, és nagy meglepetésünkre és örömünkre a projekt végére várt helyzet alakult ki. Amit elképzeltünk, amit leírtunk, mire vállalkoztunk. Olyan sok madarat láttunk, olyan sokféle fajt, hogy mindannyian sírni készültünk‘, emlékszik vissza Zoltán. ‘Visszajött az Alföld vizes élőhelyeinek ikonikus madara, a csípő, amely egyben egyfajta tükör is. Ahol fennáll, a dolgok rendben vannak; ahol eltűnik, ott baj van. És nagy számban kaptuk őket. Reményt adott, és bebizonyította, hogy ha végigcsináljuk a projektet, ezek a madarak újra megjelennek és a Hortobágyon maradnak” – meséli.
És miért olyan fontos ez?
„Mert egy élőhely gazdagsága hatással van az ott élők lelkivilágára is. Hivatalosan ezt ökoszisztéma-szolgáltatásnak hívják, de talán egyértelműbb azt mondani, hogy a természet egészsége az emberek testi-lelki egészségében is megjelenik” – emeli ki a projektvezető.
„A természet egészsége az emberek testi és lelki egészségében is megmutatkozik”
Ez jó jelzés lehet, de van itt egy másik nagyon fontos kérdés is: a szén-dioxid-megkötés égető kérdése. Téved, aki azt hiszi, hogy a faültetés megoldja ezt a problémát. Vannak olyan területek, ahol szükségünk van fák ültetésére, de jó tudni, hogy a szénmegkötés eltérő az élőhelytípusonként.
„Viszonylag új ismeret, hogy a szén-dioxidot nem csak az élő szervezetek, hanem a talaj is megköti egy méter mélységig. Ezt figyelembe véve a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az alföldi gyepek annyi szén-dioxidot kötnek meg, mint a trópusi esőerdők. Vagyis sokkal több, mint a lombhullató erdők. A mezőgazdasági területek szinte semmit sem kötnek le, és két és félszer annyi vizes élőhelyet, mint a trópusi esőerdők. Kollégáimmal kiszámoltuk, hogy ha a hortobágyi vizes élőhelyet 200 ezer hektáron újra tudnánk öntözni, akkor a Tiszántúlon keletkező összes kibocsátást el tudnánk nyelni” – zárja Zoltán.
A cikkben szereplő fényképeket Földházi Árpád készítette.
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
The post Ahova visszajönnek a madarak — A Hortobágyi Környezetvédő Egyesület sikertörténete appeared first on Magyar Konzervatív.
