Barbara Socha egy lengyel közgazdász, aki a családi és szociálpolitikai miniszterhelyettesként szolgált, és a második törvény és az igazságszolgáltatás kormányának (PIS) a demográfiai politika első kormányzati meghatalmazásának 2019 és 2023 között. Ezekben a szerepekben ő volt a felelős a termékenységi arányok fokozására és a hagyományos családi modellek előmozdítására irányuló stratégiák kidolgozásáért. Socha jelentést nyújtott be a Lengyelország jelenlegi demográfiai tendenciáiról a családi értékekről és a demográfiai kihívásokról szóló kétnapos konferencián, amelyet a budapesti székhelyű Think Tank Duna Intézet április 1–2-én szervezett. Leült Magyar konzervatív Egy interjúhoz, amely ezeket a kérdéseket mélyebben megvitatja, miközben kiszolgálja a perspektívát Lengyelország közelgő májusi elnökválasztásán.
***
Az első kérdésem a tegnapi jelentésedről szól. Az egyik dolog, amit különösen érdekesnek találtam, a családellenes üzenetküldés volt, amely Lengyelországban elterjedt-és tágabb értelemben a nyugati társadalmakban. Szerinted honnan jön ez?
Ez egy nehéz kérdés. Úgy gondolom, hogy már jó ideje szembesülünk ezzel a kérdéssel. Lengyelországban azt hiszem, hogy valóban a kommunizmus összeomlása után kezdődött. Ez vonatkozik a régiónk számos országára – a horgáriumra, Lengyelországra, másokra -, mert oly erősen nyugatra néztünk. A Nyugat a törekvésünk lett, különösen akkor, amikor a karrierre került sor, és amit egyes kutatók most „Workism” -nek hívnak.
A munkalizmus – a család számára, a család számára, a szakmai törekvések teljesítése – természetesen jó. A probléma akkor merül fel, amikor valami más ellen dolgozik – különösképpen a magánéletünk ellen. A kérdés egy része az otthon végzett munka leértékelődése. Angolul megvan a kedves „háziasszony” szó. A lengyel nyelven nincs jó ekvivalens. Ez az leértékelés, különösen a nők hazai hozzájárulásainak, széles körben elterjedt.
„Ezek az üzenetek rendkívül károsak, különösen azoknak a fiatal nőknek, akiknek nincs kitéve az alternatív perspektíváknak”
Még tabu lett, hogy azt mondjam: „Háziemész akarok lenni”, vagy „Nem akarok a karrieremre összpontosítani”. A nők állandó nyomást gyakorolnak a szakmai siker elérése érdekében – ami természetesen a joguk -, de a média gyakran kiemeli a gyermektelenség életmódválasztását. Ismét mindenki szabadon választhat, de egy adott életmód, különösen a gyermekek nélküli életmód előmozdítása problematikus.
Ha azt kérdezi, honnan származik ez – egyfajta szuperhatalom vagy nagy stratégia -, nincs válaszom. Úgy gondolom, hogy ennek része a média, amely inkább a provokatív narratívákat támogatja. Mondván: „Nem akarok gyermeket szülni”, provokatív és figyelemfelkeltő. Lengyelországban meglehetősen agresszív lett. Mint a bemutatómban említettem, most gyakran látjuk a címsorokat, amelyek figyelmeztetik, hogy a gyerekek „tönkreteszik az életedet”. Ezek az üzenetek rendkívül káros, különösen azoknak a fiatal nőknek, akiknek nincs kitéve az alternatív perspektíváknak. Ez az igazi veszély.
Megemlítette, hogy a munkizmus az egyik központi probléma, amely a demográfiai válságot vezeti. Különösen érdekesnek tartom, hogy bár Japán kulturálisan nagyon különbözik tőlünk, hasonló jelenséget figyelhetünk meg – még mélyebben beágyazott és merevebb. Japán a legalacsonyabb termékenységi rátával rendelkező országok között van.
Inkább nem kommentálom Japánt, mivel társadalmuk teljesen más civilizációs hagyományokban gyökerezik, amelyeket nem állíthatom, hogy teljes mértékben megértem. De igen, az általános ismeretek és a jelentések alapján egyértelműnek tűnik, hogy a munkára való intenzív összpontosítás kevés helyet biztosít a családok építéséhez.
Nyugaton a munka egyre inkább központivá vált. Ez érthető, mivel a jólét fontos és a munkából származik. De valahol az út mentén elfelejtettük az otthon végzett munka értékét. Rendszereink – megszilárdulás, adózás, jövedelem – nem ismeri el ezt a hozzájárulást. Magyarország nagyszerű munkát végez abban, hogy részben kicserélje az elveszített jövedelmet azoknak az anyáknak, akik otthon maradnak kisgyermekekkel. Ez egy mentális változás, amelyre mindannyian szükségünk van.
Jelenlegi gazdasági modellünk hibás. A nyugdíjrendszerek például az egyéni hozzájárulásokon alapulnak. De társadalmaink családokra, nem egyénekre épülnek. Ma minél kevesebb gyermeke van, annál többet tud dolgozni – és annál magasabb nyugdíjat kap. Ez teljesen ellentétes azzal, amit ösztönözni kell.
Amikor Bismarck nyugdíjakat vezetett be Németországban, senki sem vette figyelembe, hogy elérhetjük a populáció helyettesítését. A rendszer évtizedek óta működött. De most vissza kell állítanunk a gyermekek nevelése és a gazdasági hozzájárulás közötti kapcsolatot. A következő generációhoz való hozzájárulást gazdasági valóságunk részeként kell elismerni.
Ehhez teljes átgondolás szükséges. Nem csak a azonnali jövedelemről, hanem a hosszú távú fenntarthatóságról szól. A családot el kell ismerni az alapvető gazdasági egységként – nem az egyénnek.
Ebben a feljegyzésben a korábbi PIS -kormány és Magyarország fontos szerepet játszottak 2020 -ban, amikor az első Trump adminisztrációval együtt aláírták a genfi konszenzust, megerősítve a családot, mint a társadalom központi részét. Lengyelország azonban Donald Tusk kormánya alatt visszavonult belőle. Hogyan befolyásolja ez hogyan látja a lengyel társadalom a családi értékeket?
A családi kérdés eltűnt a nyilvános vitából. Ez a legnagyobb probléma. Nem csak a jelenlegi kormány ideológiájára utalok, amely nyilvánvalóan ellentétes az előzővel és Magyarországiával is. De ezen túlmenően senki sem beszél a családokról.
Néhány lengyel baloldali gondolkodóközpont azt is mondja, hogy abba kell hagynunk a demográfiai tendenciák megfordítását, és ehelyett „beállítva” a lerakódáshoz. Ez olyan, mint beismerni a vereséget. Ez elősegíti a vesztes stratégiát. És ez felesleges – megoldás létezik.
„Az emberek nem hoznak élet döntéseit, ha nem tudnak támaszkodni a politikák stabilitására”
Az ilyen összejövetelek a Duna Intézetben bizonyítják, hogy összehozhatjuk a ragyogó elméket és felfedezhetjük az életképes utakat. A jelenlegi trendek nem természetesek az emberiség számára. Ezek a technológiai változásokból, a hibás gazdasági modellekből és a társadalmi zavarokból fakadnak. Ezek javítása megfordíthatja a trendeket.
Visszatérve Lengyelországban, a kormány megkezdte az 500+ és most 800+ program korlátozásának vagy megváltoztatásának megvitatását, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a családi támogatáshoz. Még az a vita is, amely körülveszi őket, aláássa hatását. Az emberek nem hoznak élet döntéseit, ha nem tudnak támaszkodni a politikák stabilitására. Ez a legnagyobb fenyegetés – a családpolitikában az instabilitás.
Ez emlékeztet egy olyan beszélgetésre, amelyet korábban Jay W Richards -szal kezdtem a Heritage Alapítványból. Azt mondta, hogy az Egyesült Államokban fennáll annak a veszélye, hogy a családi politikákat Trumphoz társítják, és a következő adminisztráció azonnal megfordítja. Gondolod, hogy ez valódi veszély? Meg lehet -e tenni valamit?
Igen, ez egy igazi probléma – és jelenleg Lengyelországban történik. Amikor a kormány megváltozott, sok kezdeményezést azonnal leállítottak. Példa erre a Generations Intézet, amelyet személyesen segítettem elindítani. Úgy gondoltuk, hogy az ilyen intézmények létfontosságúak – egy olyan hely, ahol a szakértők együtt tudnak működni a demográfiai kérdések megoldásában. De csak két héttel az új miniszterelnök hivatalba lépése után bezárták.
Magyarországon az elmúlt 15 évben nagyszerű munkát végzett az ilyen intézmények hálózatának felépítése. De mindig fennáll annak a veszélye, hogy egy jövőbeli kormány megállíthatja munkáját. Az Egyesült Államokban a független gondolkodóközpontok régóta fennálló hagyománya van, amelyet gyakran magánszemélyek finanszíroznak. Ez rugalmasabbá teszi őket. Lengyelországnak nincs ilyen hagyománya. Csak az elején voltunk – és most a semmiből kell kezdenünk, ha újjáépíteni akarunk.
A jövőre nézve Lengyelország alig több mint egy hónap alatt készül az elnökválasztásokra. Két jobboldali jelölt jól szavaz, de még mindig a Tusk jelöltje, Rafał Trzaskowski mögött. Mi lenne a következményei, ha a konzervatív, hazafias erők elveszítik az elnökséget?
Ez egy katasztrófa lenne – egyszerű és egyszerű. Nem lenne fennmaradó intézmény, amely képes a kormány elszámoltathatóságát. Az összes hatalom egyetlen párt kezébe koncentrálódik, amely véleményem szerint meglehetősen anti-lobó.
Ha a TUSK által támogatott jelölt nyer, akkor elveszítjük a végrehajtó hatalom utolsó ellenőrzését. De továbbra is reménykedtem. A konzervatív jelölt győzelme jelölheti a politikai megfordítás kezdetét. Őszintén remélem, hogy ez történik.
További információ az interjúkról:
A „A családpolitika instabilitása a legnagyobb fenyegetés” – Barbara Socha -val készített interjú először jelent meg a magyar konzervatívon.
